Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Jó tanuló, jó sportoló díj 2018

„Jó tanuló, jó sportoló”

2018

Díjátadó az Ipolyi Arnold Kulturális központban

Városunkban hosszú évek óta kedves hagyomány a „Jó tanuló, jó sportoló” díj meghirdetése és ünnepélyes átadása. Ebben az évben december 12-én került megrendezésre ez az esemény, ahol a díjakat Markót Imre polgármester úr adta át. Büszkék vagyunk rá, hogy az iskolánk tanulói közül ebben az évben heten érdemelték ki ezt a szép kitüntetést. Csak az egészen kiválóak kaphatják meg ezt az elismerést, mert feltétel min. 4,8 tanulmányi átlag és a sport területén- legalább megyei szintű verseny esetén- a dobogós helyezés.

Jó tanuló, jó sportoló:

Turcsányi Dorina, Antal Dorina, Deák Gergő, Récsányi Zsombor, Csernei Zsombor, Bischof Zsolt és Miklósi Róbert.

Emellett még iskolánk 43 tanulója a Jó sportoló díjat vehette át!      

A rendezvény fényét emelte a Kölcsey alsós aerobic csapatának színvonalas fellépése, kiket Katona Rita tanárnő készített fel.

Ezen az ünnepségen iskolánk volt tanulója, Bukta Csaba az Örökös Vándorserleget vehette át a pódiumon. A salzburgi  akadémia U18-as magyar válogatott labdarúgója- mint a városunk büszkesége- kapta ez a szép serleget!

Gratulálunk nekik!

GALÉRIA