Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Őszi vigasságok

Őszi vigasságok

Október 21-én, csütörtökön délután izgatottan zsongó gyerekhad lepte el iskolánk auláját. Az őszi napközis csoportközi foglalkozásra gyűlt össze kicsi és nagy.

A népi körjátékok kezdésként rögtön megalapozták a jó hangulatot,majd ezt követően mindenki kedvére válogathatott a kézműves foglalkozások közül.

Készült itt terménykép, őszi lámpás, nyomdázott almabefőtt, parafadugóval festett szőlő, sőt még 3D-s boszorkány is.

Aki pedig elég kedvet és bátorságot érzett magában, morzsolhatott kukoricát vagy éppen préselhetett mustot is. A szorgos munka jutalma, a finom, édes must nagy sikert aratott a gyerekek körében.

A közös tevékenységek, az együttesen megélt élmények ismét szorosabbá tehették kis közösségünket, ezzel is erősítve a pozitív iskolai légkört. Mert lehet, hogy elfelejtik, amiket mondunk nekik...de amire biztosan emlékezni fognak, az, hogy milyen érzéseket váltottunk ki belőlük.

Tegyük el hát mindannyian ezeket a pozitív érzéseket a lelkünk polcára; biztonságot és erőt nyújthatnak nekünk a hidegebb téli napokra is!

Köszönjük az Ezerjó Szentmiklós Néptáncegyüttesnek, valamint a Borostyán Borozó és Tájháznak a programunk lebonyolításában nyújtott segítségét!

GALÉRIA