Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kerámiatábor Lugoson

Kerámiatábor Lugoson

Április első hetében 13 fős kis csapatunk Erdélyben ismerkedett a kerámiázás rejtelmeivel a Happy Daro nevű nemzetközi, dán-román szervezésű kerámiatáborban. Megtanultuk, hogyan kell dolgozni az agyaggal, próbára tehettük kreativitásunkat. Csodás alkotások születtek a tárgyak kiégetése, festése után. Az elmélyült, aprólékos munkával járó kézműveskedés mellett kiváló lehetőségünk nyílt az angol nyelv gyakorlására is, hiszen a tábor közös nyelve idén is az angol volt. Kikapcsolódásra, feltöltődésre is volt alkalmunk. Egyik nap kirándulás során fedeztük fel a tavaszi virágpompában tündöklő Temesvár szépségeit, majd a gyógyvizéről ismert Buziásfürdőn pihentettük magunkat.

Ezek után frissen és megújulva tértünk haza, hogy elvégezzük a tanévben még előttünk álló feladatokat, és várjuk az idei nyarat, hiszen júliusban 10. évfordulóját ünnepli a lugosi kerámiatábor, melyen reményeink szerint mi is részt veszünk majd a kölcseys diákokkal.

 

Kocsisné Takács Éva, Veresné Csortos Kornélia tanárnők

BSZ EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája

GALÉRIA