Üdvözöljük iskolánk weboldalán

IGAZGATÓI KÖZLEMÉNY 2021.03.07.

IGAZGATÓI KÖZLEMÉNY

2021.03.07.

Kedves Szülők!

 

A 2021.03.05. napján kelt levelemben a vonatkozó miniszteri határozat 6. pontja alapján tájékoztattam Önöket arról, hogy az iskolában gyermekfelügyelet nem kerül megszervezésre. Tegnap a Kormány ezt „a védelmi intézkedések ideiglenes szigorítása idején a gyermekfelügyeletről” szóló 111/2021. (III.6.) Korm. rendelettel módosította. Ennek értelmében indokolt esetben a digitális munkarend alatt is biztosítjuk a tanulók napközbeni, kiscsoportos felügyeletét.

Ennek során ügyelünk arra, hogy a kis létszámú csoportokat egymástól elkülönítve foglalkoztassák a pedagógusaink, a megfelelő higiéniai előírások betartásával (távolságtartás, maszkviselés, kézmosás, takarítás, fertőtlenítés).

Felhívom a figyelmüket, hogy a kisebb létszámú, de nem elszigetelt környezetben a vírus terjedésének megakadályozását garantálni ugyanúgy nem lehet, mint a nagyobb osztályközösségekben.A fertőzésveszély elkerülésének egyetlen célravezető eszköze a személyes találkozások és a közösségek elkerülése, többek között ezért is döntöttek a szigorúbb járványügyi intézkedések elrendeléséről.

A Kormány a Rendelet 2. §-ában felkéri a szülőket, hogy a gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben – különösen munkavégzés, védekezésben való részvétel – vegyék igénybe! Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek elsődleges fontosságú gyermeke egészségének megőrzése, ezért kérem, hogy esetleges igényük bejelentése esetén mindezeket és kiemelten az egészségügyi szempontokat szíveskedjenek mérlegelni.

Egyeztetve az önkormányzat illetékesével a felügyeletet igénylő tanulók számára az étkeztetést - amennyiben kérik -, március 9. napjától (keddtől) tudjuk biztosítani.

Kérem, hogy az étkeztetéssel és a felügyelettel kapcsolatos kérésüket pontos időtartam megjelöléssel (mely napokon és mettől-meddig szeretnék igénybe venni) a MozaNapló „üzenet” funkcióján keresztül Szabó Zoltánné igazgató-helyettesnek jelezzék!

A felügyeletben résztvevő tanulók a foglalkoztatásukhoz az aznapi órarendjüknek megfelelően – a digitális eszköz kivételével – taneszközeiket hozzák el, mert ők is részt vesznek a távoktatásban.

Együttműködésüket köszönöm!

 

Törökszentmiklós, 2021. március 07.

 

                                                                                            Üdvözlettel:                          

                                                                                                               Görömbei Zoltán s.k.

                                                                                                                      igazgató