Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Igazgatói közlemény 2021. 06. 07.

IGAZGATÓI KÖZLEMÉNY

2021.06.07.

Kedves Szülők!

 

Tájékoztatom Önöket, hogy a köznevelési intézmények működését érintő egyes további veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 24/2021. (VI. 02.) EMMI határozat értelmében 2021. június 16. napjától 2021. június 29. napjáig az iskolák 1-8. évfolyamán a tanulók felzárkóztatása és a családok helyzetének segítése céljából kötelező azon tanuló felügyeletének megszervezése, aki számára a szülő/törvényes képviselő ezt előzetesen kéri.

A felügyeletben résztvevőknek igény szerint étkezést is biztosítunk. Az erre az időszakra vonatkozó térítési díjat az eddigiekhez hasonlóan kérjük rendezni:

  • Készpénzzel fizetők június 22-én (kedden) 8-16 óráig a gazdasági irodában.
  • Átutalással fizetők előzetesen megküldött számla ellenében.

Az iskolai tervezéshez, felkészüléshez az alábbiakat kérem:

  • A felügyelettel és az étkezéssel kapcsolatos igényüket - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - a MozaNapló „üzenet” funkcióján keresztül Szabó Zoltánné igazgató-helyettesnek legkésőbb június 10-én (csütörtökön) 1600 óráig szíveskedjenek jelezni. Ez pontosan tartalmazza a napokat, azon belül a tanuló érkezésének és távozásának időpontját. Azt is közöljék, hogy ki viszi/viheti el az iskolából a gyermeket, vagy egyedül mehet haza.
  • Amennyiben étkezést kérnek, az háromszori (tízórai, ebéd, uzsonna) legyen, vagy csak ebéd.
  • Az esetlegesen később felmerülő igényeket legalább két nappal előre jelezzék, mert az étkezést ennyivel korábban kell megrendelnünk.

Az étkezés biztosítása, valamint a tanulók és a pedagógusok beosztása miatt kérem a határidő pontos betartását!

Felhívom a figyelmüket, hogy a fertőzések megelőzése érdekében a tanév során bevezetett intézkedések a felügyelet időszakában is érvényben vannak (beléptetéskor lázmérés, fertőtlenítés, maszkviselés, távolságtartás, kézmosás, stb.), gyermeküket ezek figyelembe vételével hozzák az iskolába.

Együttműködésüket köszönöm!

Törökszentmiklós, 2021. június 7.                      

                                                                    Üdvözlettel:

                                                                                                         Görömbei Zoltán s.k.

                                                                                                                 igazgató