Üdvözöljük iskolánk weboldalán

VI. Molnár Imre Emlékverseny „Fejben számolás”

 VI. Molnár Imre Emlékverseny „Fejben számolás”
 

2025.11.13-án ismét megrendeztük Molnár Imre tanár úr emléke előtt tisztelegve a „Fejben számolás” matematika versenyt a 3-8. osztályos tanulók számára. Az eddigi megmérettetésnek nagy sikere volt a diákok között, így ebben az évben is jó hangulatban várták! Ismét megtisztelte jelenlétével, és a versenyt támogatta Molnár Imréné Ica néni, iskolánk nyugdíjba vonult magyar tanára, volt munkaközösségvezetője, a verseny megálmodója. A feladatokat számítógépes program segítségével oldották meg a gyerekek, évfolyamonként koruknak megfelelően. A helyes megoldásokon túl számított a gyorsaság is, ezért többször csak másodpercek döntöttek a helyezések kialakulásában. Akik éppen nem versenyeztek, játékos, szórakoztató feladatokkal töltötték el az időt. Ebben az évben is sok versenyző  jelentkezett a megmérettetésre, ugyanis 11 iskola 102 tanulója jelent meg!

 

Eredmények:

3.osztály

1. Kovács Marcell –Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola, Törökszentmiklós

2. Andicsku Zente Zalán – Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Szajol

3. Tóth Nimród Soma – Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Szajol 

4. osztály

1. Balogh András – II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Baptista Általános Iskola és AMI, Téglás

2. Pardi Márton–Nagykun Baptista Oktatási Központ. Általános Iskola. Kisújszállás

3. Gombár Soma – Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós 

5. osztály

1. Urbán Zsombor – Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

2. Varga Zalán – Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

3. Csőke Krisztián – TROK Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós 

6. osztály

1. Mezei Zoltán – Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

2. Matykó Maxim Sándor – Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Szajol

3. Jeges-Donkó Bálint- Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola és Óvoda, Törökszentmiklós 

7. osztály

1. Frikk Kira Viktória – TROK Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós

2. Csikós Benjámin – Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

3. Szabó Zsombor –II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Baptista Általános Iskola és AMI, Téglás 

8. osztály

1. Volf Klára – TROK Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós

2. Lipcsei Milán –Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Fegyvernek

3. Sarkadi Balázs Tibor -– Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

 

Gratulálunk a gyerekeknek az elért eredményekért! Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!

 

GALÉRIA