Üdvözöljük iskolánk weboldalán

„NEMZETEMNEK VAGYOK KATONÁJA”

„NEMZETEMNEK VAGYOK KATONÁJA”

 

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Katonai Emlékpark Szervezete, a Pákozd – Nemzeti Emlékhely, és a nagyváradi Tanoda Egyesület X. hadtörténelmi, honvédelmi, Kárpát – medencei jubileumi gyermekrajzpályázata ezzel a címmel került meghirdetésre tavasszal.

A pályázatra ebben az évben összesen 1145 rajz érkezett, mintegy 1350 gyermek alkotása. Ennek harmada határainkon túlról.  Ennyien tettek a rajzpályázaton való részvétellel a magyar nemzet hadtörténelme megelevenítéséért, életben tartásáért.

A BSZ EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája 3.a osztályából öt tanuló küldte el igényesen elkészített munkáját. Ketten kiemelkedő eredményt értek el:

Nemes Zorka Fanni Bronzceruza, Somodi Dóra Hanna  Különdíj  elismerésben részesült.

Az ünnepélyes díjkiosztóra június 2 – án, Székesfehérváron került sor. A díjak átadásában közreműködött többek között Beluzsár Tamás, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Társadalmi Kapcsolatok és Életpálya Fejlesztési Főnökség főnöke, Sándor Zsolt altábornagy, Görög István, a pákozdi Katonai Emlékpark ügyvezetője,  Spányi Antal megyéspüspök, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettes.

Gratulálunk a  díjazottaknak !

                                                                                          Görömbei Zoltánné

                                                                                                  tanító

GALÉRIA