Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Meseszép mesekép

„A tehetség természeti kincs. Önmagában hordozza a fejlődést, mint egy mag és természetes módon kifejlődik. Szükség van a megóvására, gondozására. A tehetség gondozása a nemzet kultúrájának és a tanítás általános gyakorlatának szerves része.”

                                                                                                             /Gyarmathy Éva/

 

A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája tizenkettedik alkalommal hirdette meg „Meseszép–mesekép” címmel meseíró– és illusztráló pályázatát.

Intézményünk nevelő-oktató munkájának meghatározó eleme a tehetséggondozás, tanítványaink képességeinek kibontakoztatása.  A „Meseszép Mesekép” országos meseíró és illusztráló pályázatunk több mint egy évtizeddel ezelőtt történő útra indítása kezdetén a tehetség keresése, kibontakozása mellett célként fogalmazódott meg az is, hogy gyermekeink számára megőrizzük a gyermekkor csodáit.  Amíg a gyermek mesét hallgat, átéli a történetet, megéli a csodát, a varázslatot.  Ezáltal pedig megszereti az olvasást, a könyveket. Ha pedig az alkotás örömét is megéli, igazán közel kerülhet tanítványainkhoz az irdalom szeretete. Ezen gondolatoktól vezérelve ebben a tanévben a mese műfaji kategóriája mellett a 7-8. évfolyamos tanulók elbeszéléssel, novellával vagy akár verssel is benevezhettek. Nagy örömünkre összesen 71 pályamunka érkezett - ezen belül 10 angol nyelvű -, mely bizonyítja, bármely korosztály megszólítható, bevonható az alkotás értékes folyamatába.

 

A jeligével beérkező pályaműveket korcsoportonként bírálta el a zsűri, melynek tagjai ebben a tanévben a következők voltak:

Szász Veronika,a Baptista Szeretetszolgálat Dunáninneni Területi Oktatási Igazgatója

Szabó Ferencné népművelő-könyvtáros, nyugalmazott könyvtárigazgató

Dr. Szecsei Istvánné gyermekkönyvtáros

Sindel Mihály nyugalmazott művésztanár

Az angol nyelvű pályaműveket Négyesi Tímea és Fehér Ágnes tanárnő értékelte.

 

A 2020/21. tanévben 14 iskolából összesen 61 magyar és 10 angol nyelvű pályamű érkezett.

 

Díjazottak:

I. kategória (3-4. osztály):

I. helyezett: Dudás Boldizsár – „Sárkányölő Sebestyén” Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI, Rákóczifalva

II. helyezett: Seri Ádám – „A kis teknősbéka óceáni kalandjai” Hétvezér Baptista Általános Iskola és AMI, Lónya

III. helyezett: Virág Lili – „Sárkányok földje” Farkas Gyula Baptista Általános Iskola, Sárosd

Különdíj rajz: Nagy Ilka – „A gyógyító királylány” Szegő Gábor Általános Iskola, Szolnok

Különdíj mese: Németh Lilien Laura – „A rejtélyes betűtáblák” Petrovay György Katolikus Általános Iskola és AMI, Szolnok

 

II. kategória (5-6. osztály):

I. helyezett: Heiter Lotti, Sándor Luca – „Felnőtt mese” Seregélyesi Általános Iskola és AMI, Seregélyes

II. helyezett: Urvay Alex Dezső – „A kis rákocska” Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

II. helyezett: Dudás Borbála – „Nelli és a tündérek” Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI, Rákóczifalva

III. helyezett: Herczig Léna – „Lóri és Kormi” Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

III. helyezett: Kabai Zita, Hodosi Henrietta – „A barátság ereje” Kunmadarasi Református Általános Iskola és Óvoda, Kunmadaras

Különdíj rajz: Dudás Borbála – „Jancsi és Juliska” Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI, Rákóczifalva

Különdíj mese: Stalmájer Ádám – „A boszorkányváros” Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

 

III. kategória (7-8. osztály):

I. helyezett: Besenyei Katica – „A rég elveszett lány” Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI, Rákóczifalva

II. helyezett:Fodor Tamara – „Írisz és a varázslepke” Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

II. helyezett: Ferenczik Viktória – „A három kóbor kiskutya” Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

III. helyezett: Molnár Emese Anna – „A sárkányaim története” Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola Pécs

III. helyezett: Szilágyi Vivien – „Álom vagy valóság” Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

Különdíj rajz: Lackó Júlia – „Öreg néne őzikéje” Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI

Különdíj mese: Zelei Réka – „A titokzatos idegen” Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI

 

Angol nyelvű pályamunkák:

I. helyezett: Göblyös Virág – „The magical forest” Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

II. helyezett: Jászberényi Ádám – „The missing princess” ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely

III. helyezett: Sándor Kamilla – „Rachel s memoris” Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

 

Ebben a tanévben a világjárvány miatti korlátozások miatt nem volt lehetséges megtartani az ünnepélyes díjátadó ünnepséget. Az eredményekről e-mailben adunk tájékoztatást a pályaművekkel kapcsolatosan, megköszönve mind a pályázók, mind pedig a szakértő zsűri munkáját. Az okleveleket, emléklapokat, a helyezettek jutalmát postán küldjük az iskolák címére. Köszönjük Markót Imre, Törökszentmiklós város polgármestere, valamint dr. Szabó Csaba, oktatási főigazgató felajánlását a jutalmak vásárlásához.

Bízunk abban, hogy a következő tanévben már személyesen is találkozhatunk a verseny során, és még több kis alkotót köszönthetünk a Meseszép Mesekép díjazottjai között.

 

GALÉRIA