A Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szép és színvonalas hagyományt ápol. Idén, február 22-én, harmincnyolcadik alkalommal rendezte meg az egyik legnépszerűbb megyei tehetséggondozó versenyt, a „Mátyás tudósai”-t. A vetélkedés a zene és tánc jegyében zajlott, mottóként Tony Parsons idézete szolgált:
„Ha a szíved csordultig telt, akkor már nem beszélsz – hanem énekelsz.
És ha a szíved túlcsordul, akkor már nem énekelsz – hanem táncolsz.”
Iskolánk is évek óta részt vesz ezen a versenyen, amely a rendezőktől – a sokféle verseny és a nagy létszám miatt – óriási összehangolt szervezőmunkát kíván. Jó tapasztalatokkal, nagy élményekkel és szép eredményekkel térünk haza minden alkalommal erről a versenyről.
Nem véletlen, hogy a versenyző gyerekek száma évről évre nő, és ebben az évben rekordot döntött, hiszen az előző évek 300 körüli versenyző létszámához képest, most 367 diák mérhette össze rátermettségét, tudását különböző kategóriákban.
A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolájának kis nebulói ismét nagy dicsőséget szereztek az iskolának ezen a komoly megmérettetésen. Az alábbi szép eredményeket mondhatjuk magunkénak:
Matematika: |
3. évfolyam: |
Fazekas Kristóf 3.b IX. hely |
4. évfolyam: |
Szalóki Árpád 4.b II. hely
|
Versmondás: |
3. évfolyam: |
Tuka Ákos 3.b VI. hely |
Polgár Kira 3.a VIII. hely |
4. évfolyam: |
Balázs Emese 4.b VII. hely |
Herczig Léna 4.b VIII. hely
|
Kis nyelvész: |
3. évfolyam: |
Tamási Zalán 3.a VIII.hely |
4. évfolyam: |
Nagy Petra 4.b V. hely
|
Rajz: |
3 – 4. évfolyam: |
Galsi Hanna 4.b I. hely |
Urvay Alex Dezső 4.a III. hely |
5 – 6. évfolyam: |
Csőke Zsófia 5.b IX. hely |
Gratulálunk Gyerekek! Csak így tovább!