Üdvözöljük iskolánk weboldalán

A Meseszép-Mesekép meseíró pályázat eredményei

A „Meseszép-Mesekép” meseíró pályázat eredményei

 

A Baptista Szeretetszolgálat Kölcsey Ferenc Általános Iskolája a Magyar Kultúra Napja és Kölcsey Ferenc, névadója tiszteletére idén már a 13. alkalommal hirdette meg „Meseszép- Mesekép” című nemzetközi meseíró és - illusztráló pályázatát.

Ebben a tanévben, nagy örömünkre a különböző kategóriákban 13 intézmény vett részt. Összesen 151 pályamunka készült a felhívásra, 92 magyar és 59 angol nyelvű. Idegen nyelvi pályázat érkezett Lengyelországból, Romániából, Spanyolországból és Horvátországból. A verseny résztvevői az eTwinning projekt keretében küldték be alkotásaikat.

A pályázatok elbírálása a szakmai zsűri által megállapított szempontok szerint történt.

A magyar nyelvű irodalmi alkotásokat Galambosné Halbauer Judit német-történelem szakos tanárnő, a Baptista Pedagógiai Intézet pedagógiai munkatársa, Szabó Ferencné népművelő-könyvtáros, nyugalmazott könyvtárigazgató, valamint Dr. Szecsei Istvánné gyermekkönyvtáros bírálta el. Az angol nyelvű pályaműveket Négyesi Tímea angol műveltségi területtel rendelkező tanítónő és Fehér Ágnes angoltanárnő véleményezte. Az illusztrációkat Sindel Mihály nyugalmazott művész tanár úr bírálta el. A digitális oktatás következtében két év kihagyás után ebben a tanévben díjátadó ünnepség keretében jutalmazhattuk meg a nyertes pályázó tanulókat. A díjazottak könyvutalványokat kaptak, melyet a Baptista Szeretetszolgálat felajánlásaként adott át Galambosné Halbauer Judit. A magyar pályaművek elbírálásánál különdíjakat is odaítélt a zsűri. A különdíjat Markóth Imre polgármester úr ajánlotta fel.

MESESZÉP – MESEKÉP PÁLYÁZAT DÍJAZOTTAK NÉVSORA

2022.

Magyar nyelvű mesék:

I.       kategória (3-4. osztály)

I.   helyezett:

Demeter Ramóna: A csodaerdő

Felkészítő tanár: Dávidné Sármai Erika

Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Fegyvernek

                                     

II. helyezett:

Boros-Lévai Benett: Az elátkozott sárkányok

Felkészítő tanár: Néposz Edit

Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola, Tiszaföldvár

                                        

III. helyezett:

Csikós Benjámin: A repülő csiga

Felkészítő tanár: Varga Mária

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

                                   

Különdíj mese:

Kiss-Bodnár Léna: Anna és Bársony

Felkészítő tanár: Derdák Brigitta

Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Sportiskola, Technikum, Szakgimnázium és Szakképző Iskola, Pécs

                                

II. kategória (5-6. osztály):

I.    helyezett:

Fejes Máté: Az életkristály

Felkészítő tanár: Somodiné Sándor Anikó

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

 

II.  helyezett:

Sisa Richárd: Izabella legendája

Felkészítő tanár: Karsai Dénes

Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence

 

III. helyezett:

Tuka Ákos: Mese Edéről

Felkészítő tanár: Lajkó Zoltánné

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

 

Különdíj:

Budai Noémi Nikolett – meséje: A táncoló cipők

Felkészítő tanár: Somodiné Sándor Anikó

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

 

Turcsányi Lili – illusztrációja: Az okos és a buta fiú

Felkészítő tanár: Somodiné Sándor Anikó

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

                                              

III. kategória (7-8. osztály):

I.   helyezett:

Heiter Lotti: Te tested, te döntésed!

Felkészítő tanár: Stanicsek Szilvia

Seregélyesi Baptista Általános Iskola és AMI, Seregélyes

                           

II. helyezett:

Molnár Emese Anna – meséje: Onund házasodik

Felkészítő tanár: Hajdú-Papp Anita

Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Sportiskola, Technikum, Szakgimnázium és Szakképző Iskola, Pécs

 

II. helyezett:

Andalits Barbara - illusztrációja: Onund házasodik

Felkészítő tanár: Hajdu-Papp Anita

Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Sportiskola, Technikum, Szakgimnázium és Szakképző Iskola, Pécs

 

III. helyezett:

Herczig Léna: A testcsere

Felkészítő tanár: Somodiné Sándor Anikó

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

                

Különdíj vers:

Mikes Kiara: Az idő

Felkészítő tanár: Tóth Csilla

Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Gimnázium Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium Tagintézménye, Kisújszállás

                                            

Különdíj rajz:

Takács Tímea: A zűrös család

Felkészítő tanár: Nagyné Bedő Ildikó

Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Törökszentmiklós

    

Angol nyelvű mesék

Történetek:

I. helyezett:

Szilágyi Jázmin: My misterions travelling

Felkészítő tanár: Gulbert Katalin

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

                                    

II. helyezett:

Sándor Kamilla: Escape from the future

Felkészítő tanár: Gulbert Katalin, Molnár Natasa

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

                                     

III. helyezett:

Csőke Zsófia: Earth int he future

Felkészítő tanár: Gulbert Katalin, Molnár Natasa

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

                                   

Különdíj:

Ban Larisa Ancuta: Changing the future

Felkészítő tanár: Suciu Anca

Secondary School "Ioan Ban-Dascălu" Poiana Sibiului, Románia

                                                

Illusztrációk:

I. helyezett:           

Urbán Virág Kata:

Felkészítő tanár: Gyáni Mária

Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Törökszentmiklós

 

II. helyezett:

Kun Anna: Desstory the robots-with my future grandkid

Felkészítő tanár: Gulbert Katalin, Molnár Natasa

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

                              

III. helyezett:

Gerőcs Vendel: The egg stealing

Felkészítő tanár: Gulbert Katalin, Molnár Natasa

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós

 

Sivatag kalandorai regényvetélkedő eredményei:

 

1. hely:  Urvay Alex Dezső - Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája Törökszentmiklós 79 pont

2. hely: Szalay Gréta, Gelencsér Dávid, Záha Liliana Zara - Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Seregélyes 77 pont

3. hely: Miskolczi Petra, Molnár Emese, Szalai Dóra - Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Sportiskola, Technikum, Szakgimnázium és Szakképző Iskola, Pécs 76

pont

4. hely: Keszei Zétény, Berki Botond, Závotka Áron - Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Seregélyes 75 pont

4. hely: Harmat Zétény, Kordé Kinga, Kuti Levente - Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Sportiskola, Technikum, Szakgimnázium és Szakképző Iskola, Pécs 75 pont

4. hely: Varga Laura, Sebők Nóra - Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Seregélyes 75 pont

5. hely: Kondor Csenge - II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Baptista Általános Iskola és AMI, Téglás 74 pont 

6. hely: Szabó- Körmendi Eszter, Tóth Zsófia, Tótfalusi Péter - Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Sportiskola, Technikum, Szakgimnázium és Szakképző Iskola, Pécs 71 pont

6. hely: Durai Fanni, Heilmann Lili - Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Sportiskola, Technikum, Szakgimnázium és Szakképző Iskola, Pécs     71 pont

6. hely: Línzembold Botond, Füri Dávid, Nemes Dániel - Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Sportiskola, Technikum, Szakgimnázium és Szakképző Iskola, Pécs     71 pont

7. hely: Juhász Karina, Erdélyi Rebeka - Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Seregélyes 64 pont

7. hely: Pistai Nelli Mónika - II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Baptista Általános Iskola és AMI, Téglás 64 pont

8. hely: Lakatos Csanád, Sasvári Bulcsú, Tarkovács Levente - Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Velence    63 pont

9. hely: Kovács Tünde, Marxreiter Lili, Sisa Richárd - Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Velence 62 pont

10. hely: Dömötör Lilla, Feil Léna, Kálmán Flóra - Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Seregélyes  61 pont

11. hely: Uhrin Gréta - Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós 59 pont

11. hely: Bolvári Lilla, Szücs Fanni - Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Sportiskola, Technikum, Szakgimnázium és Szakképző Iskola, Pécs     59 pont 

12. hely: Szalai- Dunai Márk, Heiter Lotti - Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Seregélyes   58 pont

12. hely: Tégény Jázmin, Gréczi Hanna - Cserepka János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Sportiskola, Technikum, Szakgimnázium és Szakképző Iskola, Pécs 58 pont 

13. hely: Hegyi Máté, Kovács Gábor - Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Seregélyes 57 pont

14. hely: Szunyogh Máté - Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós 56 pont

14. hely: Gulyás Botond, Molnár Gábor Dávid - Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Velence 56 pont

15. hely: Budai- Bence Péter - Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium, Kisújszállás 55,5 pont

16. hely: Verbai Bence, Antal Krisztofer Róbert - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós        52 pont 

17. hely: Budai Amira, Kis Mária Anna - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós 44 pont

18. hely: Németh Jázmin, Borók Anikó - Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium, Kisújszállás 35 pont            

19. hely: Tóth Patrik - Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium, Kisújszállás 14 pont

20. hely: Kőhegyi Dávid, Takács Gergő - Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós 13 pont

 

Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítőiknek!

GALÉRIA