Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Táncház

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós, Mozogj az egészségedért témahét harmadik napja: Táncház az Ezerjó Szentmiklós Néptáncegyüttes tagjaival.

2021. szeptember 22-én, szerda délután a kölcseys napközisek a Mozogj az egészségedért témahét keretében fergeteges táncházban vehettek részt, melyet az Ezerjó Szentmiklós Néptáncegyüttes tanárai: Bartyik Tímea és Hüse Szilárd vezettek.

A program első harmadában a gyönyörű népviseletbe öltözött pár egy Erdély Mezőség tájegységéről való Palatkai forgatós táncot mutatott be a gyerekeknek. A közönség lelkesen tapsolta meg a művészi előadást.

Ezt követően egyszerűnek tűnő moldvai táncot tanítottak az iskola aprajának, először lépésről-lépésre, majd zenére. Felszabadító élmény volt a gyerekeknek a körtáncban való részvétel és a közös mozgás. Különösen tetszett a tapsolós rész, sok-sok nevetős, vidám arcot láthattunk.

Az alap tánclépések gyakorlása után felpezsdült a ritmus, s a gyorsuló körtáncok alatt már mindenki meggyőződhetett róla, hogy bizony a néptánc kemény fizikai állóképességet igényel.

Kipirult arok csillogó gyerekszemek figyelték a táncosok minden kérését, mozdulatát.

A cél, hogy a mozgás/sport nyújtotta örömök széles tárházát bemutassuk a gyerekeknek, úgy gondolom, teljesült.

Ez a kis ízelítő, kedvcsináló táncház azonban még ennél is jóval többet adott közösségünknek: A néptánc mosolygós arcokat hintett magunk köré, s szavak nélkül is éreztük, hogy a tánctéren (is) összetartozunk!

 

Köszönjük a táncosoknak az örömteli délutánt!

GALÉRIA