Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Móra Ferenc kiállítás Szegeden

Móra Ferenc kiállítás Szegeden

2020. szeptember 7-én, hétfőn a NTP-ATP-19-0026 számú pályázati azonosítóval rendelkező „Szebben, helyesebben magyarul!” A magyar anyanyelvi, valamint a Magyarországon élő nemzetiségek anyanyelvi identitás megőrzését célzó tehetséggondozó programok támogatása projekt keretén belül tanulmányi kiránduláson vettünk részt. Természetesen fokozottan ügyelve az egészségügyi előírások betartására.

Szegedre a Móra Ferenc Múzeumba látogattunk el, ahol „Móra és kora” című foglalkozáson vettünk részt 12 tanulóval. A felújított múzeum 3 hete nyitotta meg kapuit látogatói előtt. A múzeum névadójáról egy modern interaktív teremben emlékeznek meg, amelyben diákjaink eddigi tudásukat mélyítették és kiegészítették. A terem egyik érdekessége, hogy berendezésében és a kiállítás megálmodásában az író dédunokája, Vészits Andrea segítkezett.

A múzeum kilátójából rátekinthettünk a nyüzsgő városra és környékére. Sétáltunk a gyönyörű Dóm téren, majd a pályázat által lehetőségünk volt ebédet is biztosítani a tanulóknak, amelyet a haza indulás előtt jóízűen elfogyasztottak.  

Somodiné Sándor Anikó és Kormos Zsuzsanna

GALÉRIA