Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kecskeméti kiránduláson a Kölcseysek

Kecskeméti kiránduláson a Kölcseysek

   2021 november 16-án az intézményünk, mint Minősített Tehetségpont gazdagító programot szervezett a Nemzeti Tehetség Központ támogatásával. Iskolánk nyolcadikos tanulói 39 fővel  az osztályfőnökeik Gulbert Katalin és Nagyné Hajik Ildikó tanárnők, valamint két kísérővel Kecskeméten vettek részt egy tartalmas és szórakoztató kiránduláson.
    A program során a városi Planetáriumban látványos kivetítésben , majd egy virtuális űrutazás nyomán közelről is megismerkedtek a Naprendszerünkkel, a felettünk levő csillagokkal, majd a Cifrapalotában egy érdekes tárlatvezetésen vettek részt. Itt az évszázadokkal korábbi kultúrák történetének egy kis szeletébe nyertek bepillantást, majd a környékbeli festők műveit tekintették meg.

   A program zárásaként a kecskeméti Vadasparkban szakképzett túravezető segítségével sokféle állatot figyelhettek meg közelről, közöttük olyanokat is, melyek nagyon ritkák, mint pl. a szibériai tigris.

A bátrabbak állatsimogatón is részt vettek, közben a bejáratnál vásárolt engedélyezett eleségből etették is őket.

   A jól megszervezett kiránduláson a gyerekek nagyon jól érezték magukat és sok-sok élménnyel gazdagabban tértek haza!

GALÉRIA