Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Csoportközi foglalkozások az Állatok világnapján

Az állatok világnapja alkalmából csoportközi foglalkozásokat tartottunk diákjainknak. A napközis gyerekek délutánja így nem a szokványos módon zajlott, ugyanis különböző foglalkozásokon vehettek részt. Aki szeretett volna, cicát és kutyust hajtogathatott; kiszínezhette Noé bárkáját; kéznyomdával macskát rajzolhatott. Akinek nem volt kedve kézműveskedni, az ügyességi feladatokban próbálhatta ki magát, illetve játékos vetélkedőn mérhette össze tudását más osztálybeliekkel.  Felső tagozatos tanulóink a felelős állattartás fontosságáról hallgattak előadást. Az iskolaudvaron menhelyen élő kutyusokat simogathattak, ezzel a lehetőséggel is támogattuk ezeknek a kis árváknak jövőbeni életét, hátha valakinek annyira belopták a szívébe magukat, hogy szerető gazdira találnak.

GALÉRIA