A magyar nyelv napján helyesen írtunk!
A 2019/2020-as tanévben változtattunk a regionális helyesírási versenyünk időpontján, és kibővítettük a jelentkezők körét a 3-4. évfolyammal. Nagy örömünkre ebben az évben is szép számmal jelentkeztek a helyesírás iránt elkötelezettek. Büszkén mondhatjuk, hogy a versenyzők száma évről-évre emelkedik. Idén kilenc iskola, 72 diákja kívánta megmérettetni magát. Külön öröm volt számunkra, hogy versenyünket megtekintette Galambosné Halbauer Judit a Baptista Pedagógiai Intézet, pedagógiai munkatársa.
A verseny a korábbi évek hagyományait követve zajlott. A versenyzőknek nyelvtani, helyesírási és nyelvhelyességi ismereteket igénylő, teszt-jellegű feladatlapokat kellett megoldaniuk. Versenyzőinknek, és kísérőiknek kedveskedve, az eredményekre való várakozás alatt, táncházzal és kézműves foglalkozással készültünk.
Ezek után megszületett a várva-várt eredmény:
3. évfolyam:
I. Pere Luca Patrícia - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda - Törökszentmiklós
II. Takács Anna - Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája – Törökszentmiklós
III. Czifra Zétény – Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Középiskola és Kollégium – Kisújszállás
4. évfolyam:
I. Csőke Veronika - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda - Törökszentmiklós
II. Verbai Bence - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda - Törökszentmiklós
III. Gergely Lotti – Hunyadi Mátyás Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - Törökszentmiklós
5. évfolyam:
I. Kovács Anna Katalin - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda - Törökszentmiklós
II. Pató Angéla - Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája – Törökszentmiklós
III. Beregszászi Zsombor – Hunyadi Mátyás Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - Törökszentmiklós
6. évfolyam:
I. Göblyös Virág- Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája - Törökszentmiklós
II. Kondor Csenge – II. Rákóczi Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Téglás
III. Sinka Lajos Péter - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda – Törökszentmiklós
7. évfolyam:
I. Gácsi Anna – Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda - Törökszentmiklós
II. Dobos Dániel – Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda - Törökszentmiklós
III. Járai Tibor Sándor - Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája – Törökszentmiklós
8. évfolyam:
I. Vigh Sára - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda - Törökszentmiklós
II. Szabó Szonja - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda - Törökszentmiklós
III. Takács Nóra- Hunyadi Mátyás Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - Törökszentmiklós
Nemzeti identitásunk alapja a magyar nyelv. Úgy érzem, hogy méltón ünnepeltük a magyar nyelv napját.
Ezúton is gratulálunk a helyezést elért tanulóknak, és a további résztvevőknek.
Reméljük, kellemes élményeket visztek magatokkal, és jövőre újra találkozunk!
Kormos Zsuzsanna