Február 12-én az „Iskolában az Erdő” Program keretében Szolnokról, a NEFAG-tól Kenyeresné Begyik Erzsébet erdőpedagógus látogatott el iskolánkba. Az erdő, mint egy önmagában fenntartható életközösség került bemutatásra. A biológiai sokféleség témakörében tartott foglalkozáson a 6.a osztály, és az 5. osztályok vettek részt.
A foglalkozáson Böbe játékosan segítette az iskolában zajló környezeti nevelést és ismeretszerzést. A gyerekek sokat tanultak az erdők növény- és állatvilágáról, sokféleségéről és közelebb kerültek a fenntartható gazdálkodás témaköréhez, valamint betekintést nyertek az erdőket kezelő szakemberek munkájába is.
A program az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, az Agrárminisztérium közreműködésével és az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával valósult meg. Ez volt a harmadik alkalom, hogy iskolánk részt vehetett ezen a programon. Köszönjük szépen!
Kovács Judit
Ökoiskola munkaközösség-vezető