Üdvözöljük iskolánk weboldalán

IGAZGATÓI KÖZLEMÉNY 2020 május 26

IGAZGATÓI KÖZLEMÉNY

2020.05.26.

Kedves Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy megjelent az iskolák 2020. júniusi működéséről szóló 220/2020. (V.22.) Korm. rendelet. Ennek értelmében az iskolák továbbra is tantermen kívüli, digitális munkarend szerint működnek azzal, hogy az eddigi tapasztalatok alapján egyéni vagy kiscsoportos foglalkozás szervezhető a tanulók felzárkóztatása céljából. Az érintett tanulókat és szüleiket erről külön értesítjük.

A rendelet alapján az iskolai felügyeletet és az ezt igénybe vevő tanulók számára az étkeztetést június 26. napjáig biztosítjuk. Kérem, hogy erre vonatkozó igényüket az eddigi gyakorlatnak megfelelően a MozaNapló üzenet funkcióján keresztül továbbra is Szabó Zoltánné igazgató-helyettesnek jelezzék.

A pedagógusok a távoktatás keretében június 10-én adnak utoljára feladatokat, melyeket másnap javítanak, értékelnek. Utána az eddig fel nem használt tanítás nélküli munkanapok keretében a tanévzárással kapcsolatos feladatokat fogják végezni.

A papír alapú oktatásban részt vevő tanulók június 2-án kapják az utolsó feladatokat, melyeket legkésőbb június 10-én kell az iskolában leadniuk.

A ballagással és a bizonyítványosztással kapcsolatban az osztályfőnökök fognak a későbbiekben tájékoztatást adni az osztály zárt facebook csoportján keresztül.

Esetleges kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésükre, munkanapokon 8 és 16 óra között az igazgatóság vagy a titkárság telefonszámain.

 

Törökszentmiklós, 2020. május 26.

 

Görömbei Zoltán

         igazgató

GALÉRIA