Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Fenntarthatósági Témahét 2022.

Fenntarthatósági Témahét 2022.

 

„Globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás. Ezek a veszélyek fenyegetik Földünket, ha gyorsan nem változtatunk szemléletünkön és magatartásunkon. A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért fontos, hogy már iskolás korban megismerjék a téma jelentőségét és tudatában legyenek személyes érintettségüknek, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért.” (https://www.fenntarthatosagi.temahet.hu/ismerteto)

Ebben a tanévben április 25 és 29 között már hetedik alkalommal vettünk részt a Fenntarthatósági Témahéten. Az idén sajnos több nagy rendezvényünkkel esett egybe, ezért a programok közül kevesebbet tudtunk megvalósítani. A tavaszi hulladékgyűjtés is ekkor volt, de ez tökéletesen illeszkedett a témahét tartalmához és szellemiségéhez.

Kiemelt téma volt ebben a tanévben a víz, az egészségvédelem és a felelős fogyasztás. Ezek mellett a hulladék, mint állandó téma is megjelent. A megadott témákat kidolgozott tematikus óratervek és mintaprojektek segítségével dolgoztuk fel a hagyományoknak megfelelően minden egyes osztályban. A témahét honlapján megjelenő online tanórákat, vagy azok részleteit is felhasználtuk. 22 pedagógus 11 óraterv, vagy mintaprojekt felhasználásával tartott órákat a témahét keretében. Alsó tagozaton a „Közös kincsünk, a víz” és a „Piacon, vagy szupermarketben?”, míg felsőben a „Fenntartható életmód” és a „Hová viszed az energiát?” óravázlatok voltak a legnépszerűbbek.

A PontVelem Okos Program ebben az évben is a Fenntarthatósági Témahéthez igazodva hirdette meg az országos GyűjtsVelem Időszaki Szelektív Hulladékgyűjtési Versenyt. A többhetes verseny célja a háztartásokban keletkező használt elemek és mobiltelefonok iskolai begyűjtése volt. Ezen a versenyen az idén is nagy lelkesedéssel vettek részt diákjaink. Megyénkben mi gyűjtöttük a legtöbb szárazelemet, de a használt mobiltelefonok gyűjtésében az idén kicsit lemaradtunk. A gyűjtés segítését ezúton szeretném megköszönni a szülőknek.

Részt vettünk a témahéthez kapcsolódó „Diákok és tanárok a fenntarthatóságról” elnevezésű kutatási programban is. Felsős tanulóink tanórán, a pedagógusok pedig önkéntesen, a szabadidejükben töltötték ki a kérdőíveket.

Jövőre is szeretnénk részt venni a Fenntarthatósági Témahéten. Reméljük, hogy akkor néhány osztályunkkal a NEFAG-hoz, mint külső látogatási helyszínre is sikerül eljutnunk, valamint a kiemelt pályázatokon is részt tudunk venni.