Koncert az advent jegyében

2016. december 07., 18:11

A Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolájának diákjai adventi programokkal készülnek a karácsonyra.

A november 27-i városi ünnepségen színvonalas műsort adtak a második bések, majd ők gyújthatták meg az első gyertyát az adventi koszorún.

November 30-án Szabó Balázs énekes látogatott el iskolánkba. Két fergeteges koncertet adott, előbb az alsósok, majd a felső tagozatosok vehettek részt az aulában megrendezett előadáson. A szűnni nem akaró tapsot közös fényképezés követte.

Az adventi programok a Diákönkormányzat által szervezett Karácsony hete című programsorozattal folytatódnak. A tanulók lélekben már az ajándékozásra készülnek: szép számmal gyűlnek a Cipősdobozok, amit a rászoruló gyerekek kapnak meg. Idén is csatlakozott az intézmény az akcióhoz, amit immár 13. alkalommal hirdetett mag a Baptista Szeretetszolgálat.

Koncert az advent jegyében