Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Kölcseysek a Szabadság Napja Emlékfutáson

Kölcseysek a Szabadság Napja Emlékfutáson

Iskolánk is csatlakozott a Magyar Köztársaság kikiáltásának 30. évfordulójára rendezett katonai váltófutás rendezvényéhez  A Debreceni Honvéd Sport- és Diáksport Egyesület Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztálya a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének támogatásával 2019. október 21-23. között „Szabadság Napja Emlékfutás” elnevezésű programsorozatot szervezett. A katonai váltó Debrecenből indulva, három nap alatt huszonkettő települést érintve és közel 289 km-es táv leküzdése után érkezik meg Budapestre a Honvédelmi Minisztérium elé.

A váltó a városunkba október 22-én 14 óra  30 perc  körül érkezett, ahol az iskolánk 7-8. osztályos tanulói más iskolákkal és egyesületeivel közösen már izgalommal várták őket a Jókai út sarkán. Pár perc pihenés után  lassú, zárt alakzatban, együtt közösen futottak be a Kossuth térre. Itt  köszöntötte a katonafutókat Markót Imre polgármester, aki amúgy a futáson is részt vett. A rendezvény végén a település vezetője a váltó által vitt stafétabotra rátűzte az emlékszalagot, majd pedig útba indítja a katonaváltót a következő településre.

Az esemény meleg őszi napsütésben időben került lebonyolításra, a diákjaink kellemesen elfáradva és jó érzéssel emlékezhetnek erre a különleges napra!

 

                                                                                                                                                                                                                                                                Nagy Tibor

GALÉRIA