Tájékoztató a tanévkezdésről

2020. augusztus 24., 14:32

Tájékoztató a tanévkezdésről

Kedves Szülők és Diákok!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által küldött tájékoztató és „Intézkedési terv” alapján a 2020/2021. tanévet a hagyományos nevelési-oktatási formában kezdjük. Természetesen a járványügyi készenlét elvárásainak megfelelően a koronavírus elleni megelőzés és védekezés érdekében a szükséges intézkedéseket megtesszük, ezekről az érintetteket folyamatosan értesítjük.

A fentiekre tekintettel a tanévnyitó ünnepségre az alábbiak szerint kerül sor:

2020. szeptember 1. (kedd) 8.00 óra: alsó tagozatosok számára

2020. szeptember 1. (kedd) 9.00 óra: felső tagozatosok számára

Helyszín: az iskola udvara (rossz idő esetén a tornaterem)

Az iskolába az alsós és felsős tanulóknak egyaránt legkésőbb 7.45-ig meg kell érkezniük. Megjelenés a Házirend szerint ünneplőben. Kérjük a szülőket, hogy a rendezvényen tanulónként – elsősorban az első osztályosok vonatkozásában - csak egy felnőtt vegyen részt a családból. A zsúfoltság elkerülése miatt az iskola épületébe ne kísérjék be gyermekeiket.

Ezen a napon 4 tanítási órát tartunk, ekkor kerül sor a tankönyvek kiosztására is. A napközit és a tanulószobát 16 óráig biztosítjuk. Az étkezést az előzetes igények alapján az alsó tagozatosok vehetik igénybe. A felsősök szeptember 3-tól (csütörtöktől) étkezhetnek, ezt kedden kell majd jelezni. Szerdától órarend szerinti tanítás lesz.

Az épület és az eszközök fertőtlenítő nagytakarítását elvégeztük, a folyamatos fertőtlenítésről a tanítási idő alatt is gondoskodunk. Felső tagozatos tanulóinknak javasoljuk a szájmaszk viselését. Részletes tájékoztatást a megelőzéssel és egyéb tudnivalókkal kapcsolatban az osztályfőnöki órákon és a szülői értekezleteken adunk.

Szeretettel várjuk tanítványainkat az új tanévben, eredményes tanulást és maradandó élményeket kívánunk!

Törökszentmiklós, 2020. augusztus 24.

                                                                      

                                                                          Görömbei Zoltán

                                                                                 igazgató

Tájékoztató a tanévkezdésről