Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Jubileumi rendezvény a Kölcseyben

Iskolánk 5 éve csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálathoz. Ennek az évfordulónak a keretében ünnepi műsort és a környező utcákon keresztül, Jubileumi futásokat szerveztünk tanulóink, szüleik és a meghívott iskolák számára.

Április 27-én, kellemes tavaszi reggelen Görömbei Zoltán igazgató úr és Beke László iskolalelkész nyitotta meg a rendezvényt, majd az énekkar műsora következett!

 Az első és a második osztályosokat origami hajtogatás és udvaron ugráló vár szórakoztatta. A kissé nagyobbak számára 1 km-es futást szerveztünk az iskola körül.

 Majd a tornateremben ünnepi műsort adtak elő iskolánk tanulói. A programban szerepelt: vers- és mesemondás, zongoraszóló, néptánc, kötélhajtás és gimnasztikai előadás is, melyek nagy sikert arattak a nézőközönség körében.

Ezután következtek a legnagyobbak, ők már a városban futottak egy nagy kört, ami hozzávetőlegesen 2 km-es volt.

Mindkét futás feltűnő és örömteli volt, a baptista pólók, zászlók látványa és a gyerekek jókedvű részvétele miatt! Minden résztvevő emlékjelvényt kapott a Jubileum tiszteletére.

A rendezvény alatt az új aulánkban kiállítást és filmvetítést tekinthettek meg az érdeklődők az elmúlt 5 év képeiből.

Köszönettel tartozunk a rendőrségnek és a polgárőrségnek, akik felvezették és biztosították a rendezvényt, illetve azoknak az iskoláknak, akik megtisztelték az évfordulónkat!

Minden résztvevőnek emlékezetes élmény nyújtott ez a nap!

 

 

Nagy Tibor

GALÉRIA