IGAZGATÓI LEVÉL A TANULÓKNAK

2020. március 18., 08:14

IGAZGATÓI LEVÉL A TANULÓKNAK

 

Kedves Kölcseys Diákok!

A világ és benne Magyarország új kihívás előtt áll. A koronavírus okozta járvány terjedésének, a tömeges megbetegedések megelőzése érdekében mindenkinek a maga területén – így Nektek is - meg kell tenni minden tőle telhetőt. Erről már az iskolában a múlt héten is beszéltünk Veletek, videofilmeket is láthattatok, de szüleitektől is bizonyára sokat hallottatok.

A felnőttek és a gyermekek egészségének megőrzése céljából az összes iskolában bevezetésre került a tantermen kívüli, digitális munkarend. Ez azt jelenti, hogy a mai naptól távoktatás keretében, interneten keresztül fogjátok megkapni tantárgyanként a feladatokat. Aki nem rendelkezik az ehhez szükséges eszközökkel, annak postai úton juttatjuk el.

A digitális oktatás azt jelenti, hogy a tananyag feldolgozása és elsajátítása – a személyes jelenlét hiányban – sok önálló munkán fog alapulni. Több projektmunkára, egyéni feladatvégzésre számíthattok mind eddig, de biztos vagyok abban, hogy az így szerzett ismeretek is maximálisan beépülnek tudásotokba. Tanítóitok, tanáraitok előrehaladásotokhoz természetesen minden segítséget megadnak. A részletekről az osztályfőnökök a zárt facebook-csoporton belül tájékoztatnak Benneteket.

Felhívom a figyelmeteket, hogy a jelenlegi állapot nem tanítási szünet, a tanév sikeres teljesítésének feltétele a kiadott feladatok határidőre történő elvégzése, a folyamatos kapcsolattartás az oktatást végző pedagógusokkal. Amennyiben a munkátok esetleg nem lesz értékelhető, annak osztályozó vizsga vagy évismétlés lehet a következménye. Bízom benne, hogy szorgalmasak lesztek, és erre nem kerül sor!

Vigyázzatok magatokra, tartsátok be az egészségügyi megelőző intézkedéseket! Tartózkodjatok otthon, kerüljétek a közös programokat! A barátokkal, osztálytársakkal is csak telefonon, interneten keresztül tartsátok a kapcsolatot!

Eredményes tanulást, sikeres tanévet kívánok Számotokra!

Törökszentmiklós, 2020. március 18.

 

Üdvözlettel:

Görömbei Zoltán

        igazgató