IGAZGATÓI KÖZLEMÉNY 2021.03.26.

2021. március 26., 18:05

IGAZGATÓI KÖZLEMÉNY

2021.03.26.

Kedves Szülők!

 

A Kormány 2021. március 24-i ülésén úgy döntött, hogy a köznevelési intézményekben a jelenléti munkarend szerinti nevelés-oktatás csak azt követően indulhat újra, amikor legalább 2,5 millió ember megkapta a COVID-19 vírus elleni vakcinát. A pontos időpont még nem ismert, az előzetes tervek szerint az újranyitás – ha a járványügyi helyzet lehetővé teszi - 2021. április 19-től várható.

Tekintettel a fentiekre és arra, hogy az étkezésre, illetve a felügyeletre vonatkozó kérésüket 2021. március 31. napjáig ismerjük, szíveskedjenek a tavaszi szünetet követő, 2021. április 7-16. napjáig terjedő időszakra vonatkozó újabb igényüket - az eddigi gyakorlatnak megfelelően – a MozaNapló „üzenet” funkcióján keresztül Szabó Zoltánné igazgató-helyettesnek 2021. március 30-án (kedden) 16.00 óráig jelezni.

Az étkezés megrendelése és a csoportok, valamint a pedagógusok beosztása miatt kérem a határidő pontos betartását!

Továbbra is felhívom a figyelmüket a Kormány kérésére, mely szerint a gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben – különösen munkavégzés, védekezésben való részvétel – vegyék igénybe!

Együttműködésüket köszönöm!

Törökszentmiklós, 2021. március 26.

                                                                                             Üdvözlettel:

                                                                                                                Görömbei Zoltán s.k.

                                                                                                                         igazgató