Üdvözöljük iskolánk weboldalán

IGAZGATÓI KÖZLEMÉNY 2021.03.05.

IGAZGATÓI KÖZLEMÉNY

2021.03.05.

 

Kedves Szülők!

 

A tegnapi nap során közzétett levelemben jeleztem Önöknek (megjelent az iskola hivatalos honlapján és facebook oldalán), hogy a digitális munkarenddel kapcsolatos tudnivalókról részletesebb tájékoztatást adunk, miután mi is megkapjuk az információkat. A mai nap során megérkezett az emberi erőforrások minisztere 17/2021. (III.5.) EMMI határozata, mely a köznevelési intézmények működését érintő egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről szól. Ennek alapján az étkeztetéssel, az iskolai felügyelettel és a digitális munkarend időtartamával kapcsolatban az alábbiakat közlöm:

 

1. Az étkeztetéssel kapcsolatban egyeztettem az önkormányzat illetékesével. Megállapodásunk alapján a digitális munkarend időszakában is a VESZ konyhája biztosítja számunkra az étkezést. Aki igénybe veszi, annak tanítási napokon 11.30 és 12.00 óra között az iskolánk konyhájának hátsó bejáratánál kell átvennie az ebédet (csak második fogás lesz) és onnan hazaszállítania. Az átadás ételes dobozban történik. Felhívom a figyelmüket, amennyiben a megrendelt ebédet senki nem veszi át, a konyhának jelzem, és az igényt töröljük. Az ebéd térítési díjának fizetése az eddigi gyakorlatnak megfelelő, tehát aki ingyenesen vette igénybe, továbbra is így marad, aki fizetett érte, a gazdasági irodán történő befizetéssel vagy átutalással teljesítheti. Lehetőség van a módosításra az adott napon délig (megrendelés, lemondás pontos napok vagy időszak megjelölésével), de vegyék figyelembe a két napos átfutási időt (pl. a hétfőn jelzett rendelés szerdán teljesül). Kérem, amennyiben nem kívánják az étkezést valamilyen ok miatt tovább igénybe venni - tekintettel a költségtakarékosságra -, mindenképpen időben mondják le! Akik tegnap és ma jelezték igényüket, március 8. napjától (hétfőtől) kezdve már kapnak ebédet.

 

Ismételten felhívom a figyelmüket, hogy az étkezéssel kapcsolatos igényüket, kérésüket továbbra is a MozaNapló „üzenet” funkcióján keresztül Szabó Zoltánné igazgató-helyettesnek jelezzék!

 

2. A felügyelettel kapcsolatban idézem a miniszteri határozat 6. pontját, mely szerint „Gyermekfelügyelet az intézményekben nem kerül megszervezésre”. Kérem, hogy gyermekük felügyeletéről ennek ismeretében szíveskedjenek gondoskodni.

 

3. Előző levelemben a médiában elhangzottak alapján a digitális munkarend utolsó napjának április 7. napját jelöltem meg. A miniszteri határozat 3. pontja szerint az iskolákban 2021. március 8. napjától 2021. március 31. napjáig a

nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre. A tavaszi szünet utáni első tanítási nap: 2021. április 7. (szerda).

Kérem, hogy ezt az időpontot vegyék figyelembe.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

 

Törökszentmiklós, 2021. március 05.

 

                                                                                                              Üdvözlettel:                  

                                                                                                                                 Görömbei Zoltán s.k.

                                                                                                                                          igazgató