Üdvözöljük iskolánk weboldalán

nyelvÉSZ megyei döntő 2019

2019.március 22-én mintegy 4 200 versenyző oldotta meg a 20. nyelvÉSZ országos tanulmányi verseny megyei fordulójának feladatait az ország több bázisiskolájában.

            Iskolánkból 29 tanuló jelentkezett, közülük 11 versenyző – 2 alsós és 9 felsős – írta meg eredményesen az iskolai válogató forduló feladatlapjait és jutott el Szolnokra, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolába, a megyei döntő helyszínére.

            A versenyzők 45 percig dolgozhattak nyugodt körülmények között. A verseny végeztével az eredményhirdetésig, az iskola aulájában a szervező iskola diákjai látványos, vidám műsorral szórakoztatták a résztvevő tanulókat és kísérő pedagógusokat, szülőket.

            A kellemes délután sikereket hozott számunkra. Erdélyi Zoltán Zebulon 2. o. II. helyezett, Papp Petra Gréta 8. o. pedig VI. lett. További hat tanulónk is szépen szerepelt, bekerültek az első 20 helyezettek közé: Pató Angéla 4.o.,valamint Bischof Zsolt, Bozsó Boglárka, Turcsányi Dorina, Szilágyi Dorina, Miklósi Róbert 8.osztályos tanulók.

            Minden versenyzőnk megállta a helyét, kölcseyshez méltóan öregbítették iskolánk hírnevét.

Gratulálunk nekik!

GALÉRIA