Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Tóth Ilonka előadás a Nemzeti Színházban

„Ha van igazság, elsősorban a szívekben van.”
A Lázár Ervin Program célja az, hogy szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden általános iskolai diák, 1-8. évfolyamon tanévenként egyszer térítésmentesen juthasson színházi élményhez. Intézményünk számára tehát a csatlakozás magától értetődő volt.
2020. január 27-én a nyolcadik évfolyamos tanulóinkkal Budapestre utaztunk, a Nemzeti Színházba, ahol Szilágyi Andor: Tóth Ilonka című színjátékát tekintettük meg. A mű visszarepít az 1956-os forradalmi eseményekhez, és az azt követő megtorlásokhoz. Tanulóinkat előzetesen felkészítettük a mű befogadására, mégis katartikus élményekkel tértünk haza. Elemző beszélgetéssel zártuk a felejthetetlen élményeket.
A szereplők közül  Voith Ági, Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly a forradalmi események résztvevői, tanúi voltak, akik személyes élményeiket, tapasztalataikat osztották meg a fiatal közönséggel, tanulságul állítva a múlt hibáit a felnövekvő generációk elé.
Köszönjük, hogy részt vehettünk egy nagyszerű program által biztosított előadáson!

GALÉRIA