Üdvözöljük iskolánk weboldalán

„Kalandra fel!” - Kirándulás Kecskemétre

Szeptember 20-án a „Kalandra fel!” pályázat megnyerésével elmehettünk Kecskemétre 47-en a 7. b és a 7. c osztályból.

A buszos út jó hangulatban telt, sokat nevettünk és beszélgettünk. Először egy vadaskertbe mentünk. Ahogy beléptünk a kapun, egy nagyon szép, igényes szobrot pillantottunk meg, amit padok vettek körül. Miután megkaptuk a térképeket, elindultunk és rögtön tigrisekkel és vidrákkal találkoztunk. Láthattunk minden kontinensről állatokat. Az én kedvenc helyem az állatsimogató volt, ahol nyuszik, kecskék, bárányok várták a látogatókat. A park körbejárása után, apróságokat vásárolhattunk egy ajándékboltban. Vásárlás után megkaptuk az ebédet, amit a fitt parkban fogyasztottunk el, és játszottunk is. Egy kis buszozás után elmentünk a játszótérre, ahol egy körhinta lett a kedvencünk. A játék után visszamentünk a Rajzfilmstúdióba, ahol láthattunk három roma mesét és népmeséket, amit ott készítettek. Még meséltek a rajzfilmkészítés titkairól is.

A hazaút is nagyon jó hangulatban telt.

                                                                                                             Magyar Judit

                                                                                                              7. b osztály

GALÉRIA