Egyre többen a HELYES írásért!

2019. május 09., 21:07

Április 30-án került megrendezésre regionális helyesírási versenyünk. Nagy örömünkre ebben az évben is szép számmal jelentkeztek a helyes írás iránt elkötelezettek. Büszkén mondhatjuk, hogy a versenyzők száma évről-évre emelkedik. Idén kilenc iskola, 66 diákja kívánta megmérettetni magát. A verseny a korábbi évek hagyományait követve zajlott. A versenyzőknek nyelvtani, helyesírási és nyelvhelyességi ismereteket igénylő, teszt-jellegű feladatlapokat kellett megoldaniuk, 45 perc alatt. Amíg a versenyzőink, és kísérőik az eredményekre várakoztak, a 4.a osztályos tanulók, osztályfőnökük vezetésével, táblajátékokat mutattak be nekik. Iskolánkba nagyon sok tehetséges gyerek jár, ebből mutattunk egy kis ízelítőt a hozzánk látogatóknak.

Ezek után megszületett a várva-várt eredmény:

5. évfolyam:

I. Ollé Kincső Ilona - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda - Törökszentmiklós                 

II. Sándor Kamilla - Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája – Törökszentmiklós

III. Balogh Petra – II. Rákóczi Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Téglás

6. évfolyam:

I. Dobos Dániel László - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda – Törökszentmiklós

II. Kovács Ágnes – NABOK, Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium Kisújszállási Tagintézmény - Kisújszállás           

III. Kádár Luca - Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája - Törökszentmiklós

7. évfolyam:

I. Szabó Rita – NABOK, Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium Kisújszállási Tagintézmény - Kisújszállás                  

II. Takács Nóra – Hunyadi Mátyás Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - Törökszentmiklós                                   

III. Szilágyi Erzsébet - Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája - Törökszentmiklós

8. évfolyam:

I. Mészáros Jusztina - Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola - Törökszentmiklós

II. Boda Petra - Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda - Törökszentmiklós

III. Hevesi Eszter- Hunyadi Mátyás Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - Törökszentmiklós

Ezúton is gratulálunk a helyezést elért tanulóknak, és a további résztvevőknek is.  

Kormos Zsuzsanna

Egyre többen a HELYES írásért!